Kezdőlap arrow Kutatás arrow Publikációink
Bejelentkezés
Tihanyi László
Fordítóprogram üzletág
igazgató,
alapító és társtulajdonos


Okleveles villamosmérnök. 1988 óta végez kutatás-fejlesztési tevékenységet a számítógépes nyelvészet területén. Ő írta a Helyes-e? helyesírás-ellenőrző program első változatát (melynek nyelvi adatbázisát Prószéky Gábor fejlesztette). 1991-ben Prószéky Gáborral és Pál Miklóssal együtt megalapította a MorphoLogicot. Nevéhez fűződik az első magyar szinonimaszótár-program, a Helyette kifejlesztése is, amelyet ma a Microsoft Word szövegszerkesztőből ismerhetünk. 1994-ben ő írta a MoBiDic szótárprogram első változatát, amelyből a mai MoBiMouse kifejlődött. 1994 és 2000 között számos papírszótár elektronikus változatát hozta létre a MorphoLogic szótárprogramjaihoz, köztük például az angol–magyar, magyar–angol Akadémiai nagyszótárakat. Ezen a téren sokat tett az XML (akkor még SGML) technológia népszerűsítése és elterjesztése érdekében (MULTEXT project). 2000-ben a Microsoft számára elkészítette a Humor morfológiai elemzőre épített szótő-visszaállító modult, amely ma több Microsoft alkalmazásban (pl. Indexing Service, SharePoint Portal Server) is elérhető. 2000-ben ő kezdte el a MetaMorpho fordítóprogram fejlesztését, amelynek fejlesztő csapatát azóta is vezeti. 2005 áprilisától a MorphoLogic Fordítás üzletágának ügyvezetője.

E-mail küldése Tihanyi Lászlónak itt.

Publikációk megtekintése itt.

 
OLDALTÉRKÉP | ELÉRHETŐSÉG | ADATVÉDELEM | SZERZŐI JOGOK | VÁSÁRLÁSI TUDNIVALÓK